2009. szeptember 14., hétfő

9.nap: New York

Ma ismét sok kilóméternyi gyaloglás áll mögöttünk. Érzem is, hogy ott van a lábam a helyén. :)
A fránya metró már megint átvitt minket Brooklynba, holott Manhattan déli csücskén kellett volna kitennie minket (a metrótérkép szerint). Utólag átgondolva jól is jártunk, de erről majd kicsit később. Brooklynban, ahol kijöttünk a metróból egy szép szökőkút előtt találtuk magunkat.

Gondolom már rájöttetek, hogy szeretem a szökőkutakat :)
A szökőkút körül pedig egy hatalmas könyvfesztivál volt. Itt gyorsan kiderítettük, hogy merre van a híres Brooklyn Híd. Ezen mindenképpen végig akartunk sétálni. (egyrészt mert nagyon szép, másrészt mert itt játszódik a Szex és New York mozifilm egy fontos jelenete :))

Itt talákozott Miranda és Steve, amikor a film végén kibékültek


Egy kis pihenés a híd közepén

A Brooklyn Híd alulról

A híd lábánál valami házi készítésű kaják vására volt. Itt aztán egy csomó mindent meglehetett kóstolni. Szinte minden nagyon finom volt. A nagy kóstolgatással meg is úsztuk az ebédet. Volt itt baconos mogyoró, bazsalikomos és olivás pita, házi kakaó, mindenféle finomsággal megkent kenyerek.

Ebéd helyett
Innen leséltáltunk eredeti célpontunkhoz: Manhattan déli részén lévő kikötőbe, ahonnan indult a hajó a Szabadságszoborhoz :)

Manhattan a hajóról
Közeledtünk a Szabadságszoborhoz



Igazából a szobor nem is olyan nagy mint az ember gondolná: 2 ujjam közt elfér :)


Ez már a Liberty Island, ahol a szobor maga van

Sajnos nem tudtunk felmenni, mert a lift behalt és amúgyis a jegyárus bácsi elfelejtett szólni, hogy a felmenős jegyet is csak kint a szárazföldön lehetett volna megvenni :( Mindegy, szerintem kintről jobban néz ki a szobor mint bentről kinézni :)
Hajónk innen az Ellis Island-ra vitt, ahová régen a bevándorlók érkeztek és itt dőlt el a sorsuk, hogy kapnak-e esélyt egy jobb életre. Ma már az épület múzeumként üzemel.


Az épületben fotók, ruhák, bőröndök voltak kiállítva. Találtunk képet néhány magyar családról is, akik az 1900-as évek elején próbálkoztak bejutni (az eredményt nem írták)

Szigeti család 1907-ből

Illetve volt egy körfal, ahol a kb 600.000 bevándorló neve fel volt sorolva. Nagyon érdekes dologra bukkantunk:

Szerintetek mit találtam?

Egy névrokonom is kivándorolt Amerikába akkoriban :) Tök jó volt látni
Ezután visszaindultunk Manhattanbe. A felhők elkezdtek gyűlni a város felett:

Szerencsére eső nem esett és még este 9kor is 26 fok volt :)

Leszállva a hajóról úgy voltunk vele, hamár ott vagyunk szálljunk fel az ingyenes!!! Staten Island-i kompra és nézzük meg onnan a naplementét.

Innen indult a komp


Szabadságszobor naplementében

Staten Islanden sétáltunk egyet, majd a következő komppal vissza is jöttünk.

az éjszakai Manhattan
9 után értünk vissza a szállodába, hulla fáradtan. Azt hiszem ma sem kell ringatni minket :)
Holnap még nem igazán tudjuk mit csinálunk. Egy biztos délelőtt kicsit pihenünk, mert már nem bírja a lábunk. Délutánra meg tuti kitalálunk valami jó kis programot.
Annyira fájt a lábunk, hogy nem voltunk képesek lemenni a kb 5 percre lévő Radio City-be, ahol épp most zajlik élőben az MTV Music Awards 2009 díjátadó, rengeteg világsztárral (akik ma nyertek eddig: Eminem, Beyonce, Green Day, Lady Gaga). Twylight rajongóknak: Pattison fiú is itt van, Ő adta át az egyik díjat. Nagyon sajnálom, hogy nem mentünk le, de egyszerűen most fizikai korlátaink voltak. :(

Mára ennyit, holnap megint jelentkezem.

Üdv mindenkinek és szép hetet:

8 megjegyzés:

Christine írta...

Latom megint nem unatkoztatok. :-)) Jok a fotok nagyon! Kivancsi vagy hogy "pihenes keppen" mit talaltok ki. :-))

Unknown írta...

WOW Amint látom tényleg fantasztikus volt NY nappal is :) ráadásul szuper időtök volt! Kíváncsi lennék, hogy én is találnék-e névrokont azon a táblán. A 'Pattison fiúról' tényleg hozhattatok volna képet ;))) de persze nem csodálom, hogy elfáradtatok.

ilgya írta...

Hú de sárga vagyok..még a fáradt lábatokért is:) Nagyon jó képeket csinálsz, a szabadságszobros naplementés a kedvencem,de a többi is ott van nagyon!!
NAgyon jó a beszámoló semmi felesleges rizsa...élvezetes olvasni,köszi:D

Osli írta...

Nagyon élveztem olvasni a mai beszámolódat is. Humoros, sokat mondó, nagyon tetszik a stílusod.
A naplementés-szabaságszobros képtől meg is hatódtam kicsit.
Pihizzetek, hogy újabb sétára hívhassatok minket!
Megint köszönöm.

Ányi írta...

Jó volt olvasni-látni benneteket! Nekem az a mini-Szabadságszobros kép a kedvencem :-)

Rucola Designs írta...

Nagyon bírom a fotókat és a szöveget! A lábon a hólyagok pár nap alatt megkeményednek és az izomláz is elmúlik! :) Azért nem árt 1-1 lazább nap! :)

Unknown írta...

A név az ugye kaaaaaamuuuu??? :D

Janka írta...

Csak olvasom a beszámolódat, és hihetetlen, mennyi élményben van részetek!
Azért én elvetemült Twilight-rajongóként még négykézláb is lekúsztam volna a díjkiosztóra :D