2009. július 26., vasárnap

Elhagytam a várost, ahol jó volt

A teganapi bulizás után azért jó lett volna aludni egy jót, de mivel 10 óráig el kellett hagyni a szállást, ez a terv meghiúsult. 8 körül kievett a fene az ágyból, én meg arra törekedtem, hogy a többiek is időben felébredjenek. Kisebb-nagyobb sikerrel jártam mivel Csabi az, aki mellett akár egy atombomba is felrobbanhat, anélkül hogy felébredne. De megkért, hogy addig rázzuk amíg fel nem ébred. Fél 10-re sikerült is "kirugdosni" az ágyból. A szoba elhagyása után még fürödtünk egyet a Balcsiban, ki tudja jövő nyárig jövünk-e még ide :)
Nagyjából 11 óra körül indultunk el Siófokról a szántódi kikötő felé, ahol komppal átmentünk Tihanyba.


A kép éppen féluton készült a kompon :)

Tihanynál úgy döntöttünk, hogy az Apátságot most kihagyjuk, helyette inkább Füredről mentünk el hajókázni. A hajó visszavitt egészen Tihany nyugati részéig, így az Apátságot is láttuk szinte minden oldalról :)



Mint látjátok a kirándulás végére még a kedvenc kalapom is előkerült. :)
Nagyjából 3 óra körül elindultunk Pest irányába. Szerencsére a 7-es pályán vasárnap délutánhoz képest egész jól lehetett haladni. És a csajokkal is sikerült nagyjából egy időben az Annahegyi pihenőnél találkozni, ahol túszt cseréltünk. Ari átült hozzánk, Kornél meg átszált a Szegedre tartó autóba, így mindenki odajutott ahova akart :) Nagyon jó volt újra látni és magamhoz szorítani :)
Végre beértünk Pestre is. Csabit és Erv-t hazavittük, mi meg elfoglaltuk a pesti szálloda szobánkat. Ugyanis 2 napot még Pesten leszünk. Estére megérkezett a keresztfiunk Robi is, aki egy hétig lesz most velünk.

Hát, ez a 3 nap alatt annyi élmény ért és úgy kifáradtam, hogy ezt el sem tudom mondani.
Egy dolog biztos: a fiúkkal megbeszéltük, hogy ezentúl minden évben tartunk egy pasis bulit a Balcsin :)
Annyit azért elárulok, hogy voltak olyan részek, amik nem blogra valóak.
például, hogy Csabi homloka mitől szakadt be :) De ez megmarad a mi négyünk titka. Örökre :)

Ennyi volt idénre a Balaton és ennyi voltam én mára :)


Jó éjszakát mindenkinek és kitartást a jövő hétre :) Már nagyon hiányzik a scrap. Még 2 nap és ismét PS-hez jutok :)

Üdv Mindenkinek

6 megjegyzés:

eralilla írta...

Úgy tűnik azért még lesz bőven élményed a következő napokban. Jó volt olvasni a beszámolód. Főleg most, kicsit depis hangulatomban. Jó, hogy vannak ilyen fiús-lányos összejövetelek. Tartsátok meg ezt a jó szokásotokat.

csuti írta...

Örülök, hogy jó volt a nyaralás, el is hiszem, hogy elfáradtál, ha mi elmegyünk valahova "pihenni", sokkal fáradtabban jövök haza. De vajon Csabi homlokával mi történt? Hmmm!
Amúgy olyan jó, hogy így be tudtál mindig jelentkezni!

Osli írta...

Szép volt, jó volt...remélem jövőre sikerül megismételni :)
ez a túszcserélős duma tetszett nagyon.

altalena írta...

..hát én gondoltam, hogy nem voltatok angyalok:D 4 pasi és a balcsi? Pedig pont a szaftos részletekre lettem volna kiváncsi:D:D
Élvezzétek még ezt a két napot, aztán irány haza alkotni... biztos készülnek majd olyan oldalak, amitől leesik az állunk:))))))))

Osli írta...

Nézz majd be hozzám, van számodra valami ;)

Babi írta...

Ez a homlok-kérdés engem is érdekelne...
Örülök, hogy jól sikerült, jó szórakozást Pesthez. Üzenem a városnak, hogy hiányzik! :D