Megérkeztünk, sőt már túl is vagyunk az első napon, de ne szaladjunk ennyire előre.
Néhány héttel ezelőtt Apolló barátom kitalálta, hogy egy régi vágyát szeretné megvalósítani: visszamenni Floridába, ahol 11 éve járt utoljára. Mivel nekem nagy kedvencem Florida, nem is volt kérdéses, hogy vele megyek-e :) Mivel Arival már jártunk itt 4 éve, Ő nem szeretett volna még eyszer ide jönni, így sajnos Ő otthon maradt és dolgozik. Gyors szervezés után azon kaptuk magunkat, hogy már a Ferihegy 2-n várjuk a Delta Légitársaság New Yorkba induló járatának indulását.
Közel 2 óra késéssel indulunk el Pestről, de olyan hátszelünk volt, hogy időben megérkeztünk a Kenedy Reptérre. Nagyjából 1,5 óránk maradt, hogy újból feladjuk a bőröndöket és megtaláljuk a Tampába induló repülő kapuját. Innen már "csak" 3 óra repülés volt előttünk. New York felett szinte teljesen felhős volt az ég, de felszállás után a felhők fölött nézhettük meg a naplementét. Ilyen szögből még úgy sem láttam :)
Nagyjából éjjel fél 12-re meg is érkeztünk (otthonhoz képest 6 órával kevesebb az idő). Apolló nagynénje, Magdi várt minket és szállított el magához. 16 órányi utazás után mindeketten csak egy tusolásra és egy ágyra vágytunk.
06.11 Péntek
Ma reggel eldöntöttünk, hogy bele is vágunk a programokba és rögtön Tampa legnagyobb nevezetességébe, a Busch Gardenbe látogattunk. Ez a hely, egy hatalmas vidámpark, rengeteg hullámvasúttal, vizi vasúttal és egyébbel. Ilyen parkból Florida államban rengeteg van. 2006 után, most is azt kell megállapítanom, hogy rettenestesen jól vannak itt megszervezve ezek a parkok. Már a parkolás is sokkal szervezettebb, mint otthon. Egy-egy parknak kb akkora parkolója van mint a West-End-é 5x :) Egy csomó alkalmazott csak azért van, hogy ezt a folyamatot iránytsa. A jegyek megvásárlás után, rövid sorbanállás után már bent is voltunk.
Itt rögtön szórakoztató emberek fogatak minket:
Mivel én hatalmas hullámvasút rajongó vagyok, egytől egyig mindre fel is ültem. Még arra is amire 4 éve nem mertem, mert kintről nézve nagyon durvának tűnt. Átélve nagyon jó érzés volt.
A hullámvasúton szinte szabadesésben (93 fokban) mentünk lefelé és érkeztünk a vízbe :)
Felültünk vízes hullámvasutakra is. Mutatok is egyet (mondjuk ez az egyik legegyszerűbb - ha lesz idő majd még mutatok jobbakat is)
De a nap folyamán voltunk rino szafarin, libegőztünk, vonatoztunk, műsorokat néztünk meg
és nagyon finomakat ettünk. 4 éve vártam, hogy ismét ehessek ebből a bordából, amit igazából még mindig nem tudom, hogy hogy készítenek el, de csak ha rá gondolok, most is összefut a nyál a számba.
A park végén még fotózkodtam a bokorból és virágokból összeállított oroszlánnal is :)
Végül este megtartottuk az otthon megígért, de tegnap a fáradság miatt elmaradt fogadalmunkat: ha megérkezünk Floridába, az első este, amúgy floridaiassan elszívunk egy-egy szivart. Szóval, ez is megtörtént :)
7 megjegyzés:
LaceE én már teljesen vadsárga vagyok az irigységtől!!! Na jó csak vicc, és örülök hogy megint olvashatom az uti élményeidet, mert nagyon jó ám!!! És persze a fotók, többször is megnézem, ezekre a helyekre nincs módom eljutni. Mondd csak a kedvemért jövőre nem akarsz Afrikába menni???(Kenya is egy nagy álmom, de arra sincs sok esély)
Ez nagyon szuper volt! Vén csoroszja létemre imádom az ilyen parkokat! :-)) Meglepet hogy milyen hosszú ott egy ride. Az itteniek sokkal rövidebbek. Kiváncsian várom a folytatást! :-))
Imádom, imádom, imádom! Fantasztikus volt a videó! Bár én nem bírom a hullámvasutat, de ezt még én is kipróbáltam volna!:D Hogy tudtál videót készíteni a száguldás közben? Eszméletlen vagy:D:D
Nagyon várom a mai napi eseményeket! Érezzétek nagyon jól magatokat. Üdv. itthonról, a szaharai meleből!:)
Mennyire klassz már a videó!!!Szuper lehetett!Szeretem én is a hullámvasutakat, de ilyenen még nem ültem. Nagyon jók a fotók! Jövök holnap is olvasgatni:)
ÁÁÁÁ! Mi itt mindannyian Arival szolidarítunk és a klímát teljesen átérezzük! Mekkora kalandtúra már és milyen szuper fotók! :D A szivarral megleptél! :)
Szuper volt a videó, nem is tűnt vészesenk. Én nem vagyok egy vidámparkozós fajta. A klíma itt is hasonlatos az ottanihoz. További jó szórakozást, még több élményt!
Hú, kicsit lemaradtam. Már el is utaztál?! A felhős fotó nagyon nagyon csodálatos. Na a többi sem marad azért le. Szuper a beszámoló, s végig siklottam Veletek én is a hullámokban. Köszi.
Arinak üdvözlet. Azt hittem együtt mentek.
Megjegyzés küldése