2009. október 5., hétfő

Hazaértünk...

Hát, véget ért egy álom. Véget ért az az egy hónap, amire sok-sok éve vártam. Vártam, hogy eljussak ezekre a helyekre. Sok helyen jártam már a világban, de ezek az országok, városok nagy álmaim voltak már kisgyerek korom óta és most sikerült, eljutottam. Rengeteg élmény, rengeteg csoda amit láthattunk. Még most is libabőrös vagyok, ha a Niagarára gondolok, csillog a szemem, ha magam előtt látom a Time Square fényeit, a bőrömön érzem Karib-tenger hullámait és a napsütést és a fülemben hallom a Las Vegas-i kaszinók félkarú rablóinak csilingelését. És még egy könnycsepp is szökik a szemembe, ha belegondolok, hogy ezt az egészet megélhettem. Örök emlék marad.

De sajnos arra is rá kellett jönnöm, hogy nagyon szegények vagyunk azokhoz az emberekhez képest, akik 100%-ig ki tudták használni a helyszínek lehetőségeit, mindent megtudtak nézni és venni, ami csak megtetszett nekik. Én mégis az egésznek azt az oldalát tartom szemem előtt, hogy a 30.születésnapom előtt ezt megérhettem. Nekem ez hatalmas dolog volt. De szerintem ezt a beszámolóimból is tapasztalhattátok.

Köszönöm szépen Mindenkinek, aki napról-napra, helyszínről-helyszínre velünk tartott. És ha egy kicsit is feldobtam vele a Ti napjaitokat is, akkor megért minden percet, minden fajós lábat, amit a guggolt pózú blogírásból szereztem, blogírásra fordítottam. Élmény volt megosztani Veletek és egy kicsit együtt megélni ez a sok szép helyet. És köszönöm azt a több mint 2000 blogmegjelenítést és a több mint 260 hozzászóllást, amit az elmúlt 1 hónapban Tőletek kaptam.

Néhány dolog még az elmúlt 2 napról:
ha jól amlékszem ott fejeztem be, hogy Las Vegasból Los Angelesbe, majd onnan New Yorkba repültünk. A L.A - NYC út elég vicces volt. Delta légitársaság, hivatalosan 5,35 óra repülés. Az úton nem adtak kaját. De akkora hátszelünk volt végig, hogy 4 óra alatt New Yorkba értünk. Ezt úgy képzeljétek el, hogy a repülő maximális sebessége 860 km/óra. Ehelyett 1140 km/órával repültünk a szél miatt. Durva volt.
New Yorkban volt fél napunk a haza útig, de nem akartunk már bemenni a városba, mert a taxi többe került volna, mint a reptér melletti szállodában egy szobát bérelni, ezért inkább aludtunk egyett. Meg amúgy sincsenek jó emlékeim a New York-i taxikkal kapcsolatban (emlékeztek? ott hagytam el a telefonomat).
Este 8-kor pedig felszálltunk az utunk utolsó repülőjére. Delta gép létére egész más volt mint az előző: kedves stewardessek, fullos kaják, folyamatos italkiszolgálás, filmek, kényelmes ülések. Jó volt és gyorsan eltelt az a 8,5-9 óra amit Budapestig a levegőben töltöttünk. 11 előtt meg is érkeztünk, ahol már apáék vártak. Jó volt apát látni - nem élünk együtt, még csak nem is egy városban, de mégis minden héten találkoztunk - hosszú volt ez az egy hónap. De megérte.

Még van egy-két fotó, amit megmutatnék:


A Coca-Cola Store-ban lehetett fényképezkedni a Jegesmacival :)

És az elmaradt videó a delfinúszásunkról. Bocsi, hogy a hangot úgy hagytam, ahogy volt, de itt a kép a lényeg.



Ennyit az utunkról. Néhány napon belül jövök oldalakkal és meg kezdem majd az út fotókönyvének elkészítését is.

Köszi még1x Mindenkinek

Üdv

18 megjegyzés:

eralilla írta...

Köszönettel azt hiszem mi tartozunk, s ezt nem győzzük hangsúlyozni. Csak ismételni tudom:köszi! Nagyon!
S igen, nem semmi, hogy ezt az álmodat megvalósíthattad.
A jeges macis képek is nagyon arik lettek. A delfines videó meg csúcs.
A fotókönyvet meg épp javasolni akartam. Akkor majd várom az oldalakat.
Üdv itthon!

Timcso írta...

Igazán csodálatos utazás volt és mi köszönjük, hogy megosztottad velünk napról-napra az élményeiteket!!Kíváncsian várom, hogy milyen oldalak születnek ezekből a fantasztikus fotókból!:)

Secima írta...

Hú! Ez a delfines videó csúcs!!! A jegesmacis kép is szenzációs. :))
Az egész út is szenzációs és csúcs volt. Nem csak nektek, hanem nekünk is akik veletek tarthattunk. Köszi a mindennapi beszámolókat. :)))) Azért jó, hogy most már itthon vagytok. :)

ilgya írta...

Üdv itthon! Azért most egy darabig lesz miből töltekezni:) Csodálatos utazás volt,köszönjük,hogy megosztottátok velünk az élményt,ha másképp nem is, így kaptunk egy picike szeletet Ámerikából.....jó volt:)

ilgya írta...

és tökre fog hiányozni:)

Christine írta...

Szerintem is mi tartozunk koszonettel hogy reszesei lehettunk. :-)) A fotokonyvet kivancsian varom!

Secima írta...

Kaptál tőlünk egy díjat, ha időd engedi és bekukkantasz hozzánk, átveheted. :)

krisssz írta...

Ugyan nem kommenteztem a bejegyzéseket, ennek időhiány, és az az oka, hogy a google reader-ben olvastam el, de minden nap ez volt az első, amit megnéztem:) Fantasztikus út lehetett, és jó volt olvasni is róla:))

Ányi írta...

Lacikám, nem ám átmegyünk érzelgősbe! :-))) Amúgy néha kellenek ám az ilyen szavak is, és tényleg tök jó volt veled utazgatni :-) Na de azért már épp ideje, hogy hazaértetek és ha esetleg naon fárasztó volt, elmegyek legközelebb helyettetek, nehogy megfájduljon a lábad :-)
Most pedig megnézem a videót (ja, a Queen-es szuper, a Tibi kedvence, itt tátottunk a szánkat előtte - majd kérünk személyes beszámolt is róla, élőben!)

Rucola Designs írta...

Hát, tudod, mi a véleményem, nem rejtettem véka alá! :D De végre itthon ihatod a jobb söröket, pláne néha velem! :) Mert most már élőben is jó lenne látni habtestedet (pár kilót az Újvilágban hagytál, nem?)! De macival és delfinnel is király! :D

Unknown írta...

Te ez kegyetlen nagy volt a delfinekkel! Beszarás! Ez nem mindennapi élmény, az sicher!

Noncsi írta...

Szuper jó volt a delfines videó! Biztosan maradandó élményben volt részetek. Minden nap ellátogattam én is megnézni, hogy hol voltatok és mit csináltatok, ugyan nem kommenteztem, de lélekben veletek voltam. :)
Várom én is az élménybeszámolós oldalaidat!

Osli írta...

Már el is telt az egy hónap? Hihetetlen.
Hú ez a videó! Annyira látszik mindenkinek az arcán a boldogság! Imádom azt a részt, mikor kiemeltek benneteket a vízből!
Na, megyek, keresek egy zsepit ;)
szipp, szipp ;)

Unknown írta...

Inkább én köszönöm, hogy megosztottad velünk napról napra az élményeidet. Én komolyan mindennap kíváncsian ültem gép elé, hogy ma merre jártok :) Iszonyat jó volt olvasni, főleg mert, asszem nem titok, hogy nekem is ez a legnagyobb álmom (Mexikót talán kihagynám), szóval kicsit úgyérzem, már csak a beszámolóiddal is egy kicsit közelebb kerültem a célomhoz :) A macis kép, és a delfines videó nagyon tetszik. Ja és ha adhatok egy tippet a fotókönyvedhez, nézz be erre a blogra, itt a csajszi már egy csomó utazós fotókönyvet készített már, és vannak letölthető sablonjai is: http://simplyyin.blogspot.com/

csuti írta...

Én is úgy örültem, hogy így megosztottad velünk ezeket a csodálatos élményeket. Olyan jó volt olvasni. És kíváncsian várom, hogy miket fogsz alkotni a rengeteg fényképedből:-)

eagleszem írta...

Mint már írtam, én is köszönöm az útinaplódat! Ha másra nem is volt időm, de ezt minden nap elolvastam! Gyönyörű volt minden hely, ahol jártatok! Nagy kedvenc volt a torontói esti panoráma, az "éneklős" étterem, A delfinek, A Bellagio szökőkútja, és Hugh Jackman:)!
Várjuk a fotókönyvet!

Merika írta...

Lacee nagy élmény volt olvasni mindennap, és nagyon megértem a szavaid, mert én majdnem dupla időt vártam egy álmomra, de teljesült!!!És ez nagyon jó, legyél boldog hogy sikerült, és keress gyorsan egy újabbat,mert az kell! Köszönöm hogy olvashattam, és várom az albumot!

jociandi írta...

Nagyon jó volt olvasni a beszámolódat, tetszett, köszi! Egészen sok mindent csináltatok, láttatok, a képeken lehet látni a csillogó szemeiteket! :)