2009. szeptember 20., vasárnap

15.nap: Irány Mexikó

Mint a címből kiderül az tippelt jól, aki arra gondolt, hogy Mexikóba utazunk tovább. Itt is Cancuntól néhány kilóméterre, Playa del Carmen-be. De még ne szaladjunk ennyire előre. A mai napom elég rosszul kezdődött. Ugyanis New Yorkban a szállodából a reptérre menet a taxiban felejtettem a telefonomat. Rögtön le is tiltottam. A telefonért is kár, de ami a fontosabb kb 300 telefonszám volt benne, köztük elég fontosak is. Ezért kérlet Titeket, hogy küldjétek el a számotokat e-mailben: a Bede1@t-online.hu címre. Ja és amíg hazaérek ne küldjetek SMS-t mert nem kapom meg. Köszi Innen azért egy fokkal jobban telt a nap :) A JFK reptér valami eszméletlen nagy, viszonylag tűrhető is a szervezés és az árak sincsenek úgy elszállva, mint Ferihegyen.

Búcsú New Yorktól fentről

Nagyjából 4 óra repülés után és még egy időzónával keletebbre meg is érkeztünk Cancun repterére, ahol 34 fok és legalább 90%-os páratartalom fogadott minket. A reptérről a tranzit kisbusz 20-25 perc alatt elvitt a szállásunkra. Az üdülőnk a Maya Riviérán van. Eddig azt hittem, hogy a Paradicsom, csak mese. Gyerekek nem az. Én megtaláltam. Nagggyon durva. A lakosztályunk nagyob mint a lakásunk.


Ez csak a hálószoba. És igen jól látjátok egy kétszemélyes jakuzzi van benne. És a nappali rész mégegyszer ekkora, 3 mosdó, még egy tusoló és egy nagy konyha étkezővel. És az erkélyen egy saját medence van, minden lakosztályhoz. Az épület környéke pedig tényleg mint a paradicsomban: a ház előtt egy tó, saját krokodilunk van, a tó mellett egy flamingó farm, mindenhol pálmák és mindenféle zöld. Rengeteg féle madár, nagy részét még képen sem láttam életemben. Annyi medence mint Pesten az összes strandon együtt és mellé, éttermek, boltok, egyéb pihenőhelyek. És az egész tetézve, hogy a "ház" mögött a fehér homokos Karib-Tenger (remélem tényleg az :)). Elmondhatatlan.Mielőtt bárki azt hinné, hogy milliomosok vagyunk, el kell, hogy áruljam, hogy nagyon kedvező áron tudtunk idejönni. A lakosztály katalógus ára: 1150$ / éjszaka (nagyjából 210.000 Ft/ éj). De, mi olyan jól jártunk az egésszel, hogy New Yorkból repülőre és a szállásra (egy hétre) ketten kevesebbet fizettünk mint otthon egy görögországi repülős nyaralás 3*-os szállodában egy főre.
Most mutatok néhány képet az első napról:

A medence az erkélyen


A járda a ház előtt


A krokodilunk


Itt még a felhős ég is ilyen gyönyörű


Az egyik medencében a víz alatt


és víz felett


Az első érintkezés a tengerrel


Az első romantikus este a tenger partján

Szóval gyönyörű helyen vagyunk. Nem biztos, hogy holnap jelentkezem, mert holnap pihenünk, napozunk és fürdünk. Esetleg ha lesz valami említésre méltó, akkor jövök. Meg sajnos a szobában nincs net, át kell battyogni a számítógépes részre :( De holnaputáni programunk már megvan. Tudjátok, ez lesz az a nap, amikor Ari megkapja az igazi születésnapi ajándékát. Egyelőre még nem árulom el, hogy mi az. Az, biztos, hogy érdemes lesz visszanézni, mert annyira jó lesz :)
Most elvonulunk a jakuzzinkba egy üveg vörösborral ;)

Üdv Mindenkinek



U.I: Várom a telefonszámokat (Erv, Tőled is)

11 megjegyzés:

Christine írta...

Woow! Ez valoban paradicsomi! Gyonyoru helyen vagytok! Pihenjetek, elvezzetek! Engem hat loval se lehetne kiszedni a medencebol. :-)))

Unknown írta...

Hűűű, Mexikó :) Gyönyörű hely :) méghogy saját krokodil :) Alig várom, hogy lássam Ari szülinapi ajándékát, már erre van egy tippem, remélem ez is bejön ;) Jó pihenést, élvezzétek a paradicsomi napokat :)) (ui.: sajnálom a telefonodat, elhiszem, hogy nagyon rosszul éritett :()

Rucola Designs írta...

Na, most már amit írok is sárga biztos, mert csöpög belőlem az iricccség! :D Még jó, hogy nem bírom a napot! Az a gáz, hogy árnyékban is tuttok medanszézni! :) Fenébe a telefonnal meg nettl: ez égi jel, tesség kiélvezni fenékig és pihenni!!! Köztes időszakban meg nekem fotózni még krokit és madárkákat! :)

Janka írta...

Kérlek Benneteket, hogy miközben áztatjátok magatokat a jakuzziban, gondoljatok ránk is, akik erre-arra, kevésbé király helyen tengetik napjaikat!!! :P Hajrá!!!

eagleszem írta...

Hűűű! Kitaláltam, hogy hová mentetek! :D Irigy-irigy!!! Jó jakuzzizást!

Ányi írta...

Laci? írtam mélt, a Gábort keresd! SOS, fontos! Ő is keres téged :-) Csak nem tud hívni!

Unknown írta...

Druže moj, ovo mi je već puno :) Mislim na neke kommente :) Jel sam nešto prepustio? Mogu zamisliti kako lepo to mesto može da bude, ali još ikakve fotografije nisam video o okolini-sve u mraku ili u vodi, max ispred balkona :) (a neki već kažu al ste bogami na lepom mestu :) ... ok, ok, ajm beeeeed :)).

A telefon mondjuk bosszantó lehetett. Nézd a jó oldalát. Örülj neki, hogy nem az útleveletek volt az! Always look at the bright side of life... ;)

Szóval szép a szoba meg minden, de vmi kinti képet is kérek (hiszi a franc így, hogy Mexicóban vagytok! :P

üdv. nektek!
Erv

Osli írta...

Én is fotót, de sokat! A telefon meg szerintem is sajnálatos eset, de mint tárgy, pótolható, s előbb-utóbb a telefonszámok is meglesznek. Az élmény viszont örökre a tiétek marad.

Linsey írta...

Mexikó, saját krokodil..HM... tudtok élni!:)

Budaházi Brigitta írta...

Nagyon jó látni, hogyan folytatódik az álomutazás.... Veletek örülök, Laci!

Secima írta...

A telefon nagy veszteség, de most élvezzétek ki a hiányát ezen a gyönyörű helyen!!!