2009. szeptember 18., péntek

13.nap: New York - előünnepeltünk

Ma megint jó sokáig aludtunk majd még pihentünk egy kicsit :)
Nagyjából 12-1 óra között elindultunk. Igazából amit New Yorkban látni kell és látni akartunk szinte mindent meg is néztünk. Azért csak szinte, mert számomra még volt 3 kötelező látnivaló. Ezek közül 2-t ma kipipáltunk, de erről kicsit később.
Mivel Arinak holnap (azaz már ma, pénteken) van a születésnapja, ezért úgy indultunk el, hogy valami jó helyen eszünk valami ameikait és finomat, esetleg shoppingolunk egy kicsit.
A Times Square-re érve, egyből bementünk a Hard Rock Cafe boltjába. Itt felpróbáltunk mindent ami csak tetszett :)


Majd vásároltunk is egy keveset. :) A boltból lépcső vezetett le az étterembe, ahol kitaláltuk, hogy az ünnepi ebéd itt lesz elfogyasztva.


Igazi ameikai szokás szerint mivel várni kellett egy kicsit az asztalra, leültettek minket a bárhoz. Itt rögtön koktélozni kezdtünk. Délután 1-kor :)


Kb 10-15 perc után kaptunk is asztalt. Ari 3 féle húsból kért BBQ-t még egy koktéllal, én pedig kipróbáltam a "Legendary Burger"-t egy kedves barátom által üdítőnek titulált sörrel :). Mindkét adag kaja hatalmas és isteni volt. Alig birtunk megmozdulni.



Nem messze az étteremtől bementünk a New York Public Library-ba. Bevallom, hogy mostanában nem nagyon járok könyvtárba, de ettől dobtam egy hátast. Rengeteg terem, külön terem a laptoposoknak, ezen belül külön a vezetékes interneteseknek és külön a wi-fi-seknek, külön termek csak a katalógus számítógépeknek és külön termek a kutatásoknak. Rengeteg, nagyon felszerelt, nagyon szép terem. Ingyenes tagsággal.


Mondtam is, hogy ide szívesen bejár az ember tanulni, vagy akár csak olvasgatni. Egész véletlenül a 11 millió könyv közül kiszúrunk 3 db magyar nyelvűt is (a katalógusban sokkal több van, de ezekre véletletlenül leltünk)

Ezután megnéztük az egyik elmarad látványosságot a Chrysler Buildinget. Az utikönyv szerint ez is NY egyik jelképe. Szép-szép, de semmi különös. Belül meg csak irodák.



Az épülettől nem messze pedig volt a másik kimaradt látványosság a Grand Central Station, azaz a fő vasútállomás. Erre, azt mondtam, hogy ez már igen. Kívül-belül nagyon szép volt. Még a mi Nyugati Pályaudvarunknál is szebb.

Az épület kívül

és belül

Innen visszamentünk a szállodába átöltözni, de útközben még megálltunk egy gyors fotóra a Times Squre-en a lovas rendőrökkel. Igen, itt még ilyen is van. Sőt biciklis rendőr is :)


Szóval ott tartottam, hogy átöltöztünk a szállodában. Illett valami kultúrált ruhába öltözni, mert színházba mentünk. A Broadway-en. Ciki, nem ciki, én még soha nem láttam a Hair-t. Se filmen, de musicalben. Ma este megnéztük. Mostmár értem miért Broadway és miért kerül ennyibe egy jegy (40% kedvezménnyel, last minute jegy 2 db 158 $). De azt mondom megérte. Nagyon látványos volt és nagyon tetszett. Gyönyörű hangjuk volt a színészeknek. Ez is egy örök emlék marad New York-ból. Nem tudok többet írni a darabról, ezt látni kell. Ennyi.

a színház


és a kezdőkép

Tényleg szuper jó volt. Ez a nap volt Ari egyik szülinapi ajándéka, a másik majd hétfőn lesz, de az már az új célpontunkon, ahová szombat délelőtt repülünk. Nem is keveset. De ez egy másik mese :)
Péntek lesz az utolsó teljes napunk New Yorkban. 1 látnivaló van még hátra, de erről majd holnap írok :)

Üdv Mindenkinenek

11 megjegyzés:

Unknown írta...

Szuper nap :) Arinak ezúton is nagyon Boldog, emlékezetes születésnapot kívánok!! :)

Christine írta...

Woow! A Broadway ez igazan szuper!
Parodnak nagyon Boldog Szulinapot kivanok!

Ányi írta...

Laci. a Hair miatt irigykedek! Nekem az egyik nagy kedvencem, igaz, nem láttam sokszor, mert kb csak 5-6 évente merem megnézni... Imádom!
Arinak boldogságos szülinapoT! .-))) Bár asszem, megvolt neki :-)

Janka írta...

Boldog szülinapot Arinak! Szuper ajándékot találtál ki neki, az biztos! És vannak dolgok, amiket tényleg nem az jellemez, mennyibe került, hanem milyen élménnyel a zsebedben távozol :P
Állatira várom, hova repültök még! Mikor akartok hazajönni???? Jó hosszú vakáció.

Judit írta...

Kedvenc darabon a Broadway-n. Hát én is megnéztem volna.
Páradnak Boldog Születésnapot!

Osli írta...

Megint nagyon tartalmas napotok volt! Arinak én hosszú, boldog életet kívánok :) lehetőleg végig melletted. Nagyon szépen megünnepeltétek a születésnapját.
A Hairt én már láttam filmen, feliratosan, szinkronnal, láttam a színházi előadást felvételről, hallgattam a lemezt (ez is a színháziből van) Volt idő, mikor a filmet kívülről tudtam, néha még az angol szöveget is ;) Gondolom rájöttél, hogy ez az egyik kedvencem :D Szóval megint tiszta sárga vagyok :D
Kíváncsian várom hova mentek, bár van egy tippem, illetve kettő ;) Egész nyáron föld-körüli utat emlegettél, hogy ez a nagy álmod, szóval szerintem megint az óceánt repülitek majd át...de majd kiderül.

Rucola Designs írta...

Mekkora király nap!!! Isten éltesse Arit!!! :) Orsival is rokonlelkek vagyunk. Képzeld, hogy a legeslegelső lemezem (de gáz, még nem volt sztereo) a Hair volt, apu hozta valami hivatalos külföldi útról. Egyik kedvenc filmem (Milos Forman rulez!), számtalanszor láttam, bár a fiam szerint csak hülye hippik vannak venne. :) Szóval ez engem is az irigység! További jó utat és pusztítsd az üdítőket! :)

Kriszta (hozak) írta...

Csodaságos dolgokat láttatok eddig és klassz találkozásokban volt részetek! Kívánok a továbbiakra is még sok ilyet és még jobbakat! Arinak Boldog szülinapot!
(Olvaslak ám, csak nem írtam, eddig.)
Jó repülést!

Budaházi Brigitta írta...

Lacee, most, az előbb végig olvastam minden egyes sorodat, megnéztem minden képet, amit a legutolsó megjegyzésem óta kihagytam! Csodálatos....
Lacee, olyan hálás vagyok, hogy ennyire részletesen beszámolsz és megosztod velünk ezeket az élményeket. Mintha csak az én szememmel néznél végig mindent... komolyan. Ugyanezeket, ugyanezekért nézném meg én is.... ha tehetném. Köszönöm Neked.
És az, pedig, hogy fáradhatatlanul beszálmolsz és megosztod... ez, mondom, csodálatos. Nagyon nemes lélek vagy - de ezt már tudtam korábban is.
További jó utat Nektek!

Budaházi Brigitta írta...

Arinak pedig további hosszú, boldog életet kívánok! Isten éltesse még sokáig melletted! <3

Linsey írta...

Arinak nagyon boldog születésnapot kívánok!:)