2009. június 28., vasárnap

Horvátország: 7-8.nap

Pénteken kihasználtuk még a jó időt és a medencepartján napozgattunk, kicsit fürödtünk a tengerben. Ez volt akedvenc medencénk:


Este még sétáltunk egyet a kikötő felé, megvettük az utolsó ajándékokat, megettük az utolsó horvát burekot :)
Ilyen a kikötő este, ha ki van világítva:


Reggel pedig elhagytuk ezt a földi paradicsomot. Az utolsó kép, amit már csak a kompról láttunk Brac szigetéből:

Ugye, milyen csodálatos?
Háromnegyed óra kompozás után megérkeztünk Splitbe a horvát tengerpart második legszebb városába (Dubrovnik után). Hogy még egy kicsit élvezhessük a tengeri levegőt, sétáltunk egyet a parton,

sütiztünk egyet és megnéztük Diocletianus palotáját:


Dél körül elindultunk haza felé. Tervben volt, hogy ha jó idő lesz, akkor 1 napot még Siófokon maradunk, de persze, amikor épp arra jártunk szakadt az eső (a csajok leszavazták a Balcsit :( ). 10 km után pedig ezerrel sütött a nap. Na mindegy, 2-3 héten belül úgyis lemegyünk a Balatonra :)
Nagyjából 11 körül értünk Szegedre. Mama a kedvencemmel lecsóval és madártejjel várt.
Ennyi volt a horvátországi nyaralásunk. De még nincs vége a nyárnak. A java még csak ezután jön. Olyan helyre megyünk, ahonnan még több élménnyel fogunk hazatérni (hacsak ott nem maradunk ;) De erről majd márkor.
Köszönöm, hogy velünk tartottatok a tergerre. Kis pihenés után vissza a valóságba és a scrap-hez. :)

Üdv mindenkinek:

5 megjegyzés:

Rucola Designs írta...

Azér az nemér, hogy már a következőt tervezitek! Tessék kicsit szkreppelni előbb! :) Örülök, hogy ilyen jól sikerült ez az egy hét, felettetek még a nap is kisüt! :)

Rucola Designs írta...

Ja, és nálunk is lecsó volt ma, nyami! :) Sörrel meg friss fehér kenyérrel, ahogy ez egy dietetikusnak elő van írva! :))

LaceE írta...

Azon vagyok, hogy scrappeljek. Holnapra kipihenem magam és a nekiugrok :)

Unknown írta...

Üdv. újra itthon!

eralilla írta...

Köszi a képes beszámolót. Úgy szeretném egyszer én is látni a tengert élőben!