2010. június 23., szerda

Nagy utazás 2010: 12.nap

Már megint eltelt egy nap. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy jól sikerült. Időbben ébredtünk, gyorsan mostunk és már indultunk is a Wet 'n' Wild nevű vizividámparkba. Elvileg voltam már itt 4 éve is, de nem emlékeztem rá.





Volt egy csomó vizicsúszda, meg egy csomó nem csúszda jellegű szórakozási lehetőség. Egyetlen dolog nem tetszett, hogy a csúszdáknál rengeteget kellett várni, hogy feljuthassunk. Ezért csak 2-re  ültünk fel. Az egyiknél 1, a másiknál 1,5 órát vártunk, hogy sorra kerüljünk, pedig nem is volt hosszú a sor.
Ezért inkább egy kicsit pihenősebbre vettük a napot. Többször mentünk be a Lazy Riverbe, ahol csak hagytuk, hogy a víz sodrása vigyen magával.



De a legtöbb időt mégis a hullám medencében töltöttük el. Több órát feküdtünk úszógumikban élvezve a hullámzást :)





Nagyjából este 7-ig voltunk itt. "Otthon" letusoltunk, majd több nap után végre rászántuk magunkat, hogy kicsit kimozduljunk az éjszakába. Olyan jó, hogy itt az éjszakai élet nem úgy van, mint mondjuk Szegeden, hogy hajnali 1-ig minden szórakozhely üres és csak utána kezd gyűlni a tömeg. Itt este 8 tól kezdődik az élet és hétköznap 11-12-ig hétvégén maximum 2-ig lehet kint lenni, utána hazaküldenek mindenkit.
Így, hát fél 9 felé elindultunk a Disney Downtownba szétnézni. Ismét betértünk a T-Rex nevű étterembe egy koktélra. A bolt részén válogattunk, de szerencsére nem vettünk semmit :)
A divatlapok szerint az idei nyár slágere a szalmából készült "ruházat". Fel is próbáltam egy kalapot, de szerintem nem nekem való.



Ezért inkább maradtunk a koktélnál. Nagyon tetszik ez a hely, mert az ember tényleg úgy érzi magát, mintha a dinók korában lenne.



11 után elindultunk vissza a kocsihoz, amikor az egyik padnál ismerősöket fedeztünk fel.



Hargitai Bea és Pandinchin Edina ücsörögtek ott és beszélgettek. (mindeketten voltak már a magyar Playboyban az év Playmate-jei) Gyorsan megkértük Őket egy közös fotóra és persze nagyon örültek, hogy magyar hangot hallottak. Néhány perc beszélgetés után újból elindultunk haza. Jól kifáradtunk ma is.

Ha minden úgy alakul ahogy terveztük, akkor holnap az Epcot Centerbe megyünk, de még reggeli közben minden változhat :)

Szép napot Mindenkinek

4 megjegyzés:

Rucola Designs írta...

Hű, a hullámokon ringatózás része nagyon teccett!!! :) Hogy ti kiket nem ismertek?' :)

Unknown írta...

Beeaaaaaaaaaaa....B-bbb-bbbb---eeeee---aaa!!

Jó nézni a képeket. Értelemszerűen csak 1 dolgot sajnálok: jó lenne ott lenni! :)

Have fun my friend!

eralilla írta...

Ez hihetetlen: lehet, hogy 4 év múlva a mostani élményeid is ködbe vesznek? nem fogsz azokra sem emlékezni? Javaslom a fotókönyv készítését. (Persze itt a blogon is visszakeresheted majd)

Timcso írta...

Fantasztikus utazás!!! ...szép emlékeket ébresztettél bennem, jaj nagyon szeretnék visszamenni én is!:)