2009. augusztus 14., péntek

Prága: 2.nap

A bőséges svédasztalos reggeli után megindultunk Prága belvárosa felé. Első utunk a Prágai botanikus kerthez vezetett, ahol pálmák, kaktuszok tönkelege, illetve az egész aloe család felvonultatta magát. Nagyjából 2 órát töltöttünk el itt. Innen elég hosszan sétáltunk a Moldva-parton, ahol szebbnél szebb épületek tárultak elénk. Ezek közül számomra az egyik legérdekesebb a Táncoló ház volt, amely két épületből áll és úgy néz ki, mint egy táncospár. A folyóparton megpihentünk egy hideg korsó sör társaságában egy hajóalakú étterem teraszán. A folyó partot követve ismét eljutottunk a Károly-hídig, ami éjjel-nappal tömve van turistákal és helyi árusokkal (gyönyörű prágai fotókat, festményeket, karikatúrákat árulnak). Engem ez a híd olyannyira megbabonázott, hogy akármikor arrajárok, végig kell rajta mennem, pedig most annyira nem is szép, mert az egyik fele felújtás miatt le van zárva. De akkor is valamiért muszáj végigmenni rajta, középen megállni és gyönyörködni az Arany Prágában. 4 óra körül már farkas éhesek voltunk. Irány a turisták és az utikönyvek egyik legnépszerűbb étterme az "U fleku". Szerintem az egyik leghangulatosabb étterem a világon. A berendezés, a pincérek hozzáállása, a legfinomabb 13 fokos házi sör, eszméletlen jó ételek, asztaltól-asztalig járó zenészek és mindez megfizethető áron. Az ember még le sem ült az asztalához, már ott van mindenki előtt egy korsó sör és egy Becherovka :) És ha bármelyik kifogy, 15 másodpercen belül ott a következő. Aki Prágába jár: kihagyhatatlan. Kaja után mindenki csak lihgett, de még nem nagyon akartunk visszajönni a hotelbe, ezért kitaláltuk, hogy elmegyünk egy hajós kirándulásra a Moldvára. Az 1 órás út alatt más oldalról láthattuk a nevezetességeket és egy csomó dolgot tudhattunk meg Prágáról és a cseh történelemről, szokásokról. A hajóút után muszáj volt még egy sörre beülni egy étterembe :) A cseh sör valami abbahagyhatatlan, még Ari is issza, aki otthon még a kezébe sem venne egy pohár sört. :) 10 óra körül értünk vissza a szállodába. Nagyon szép volt ez a nap, de rendesen kifáradtam. És nagyon gyorsan eltelt ez a 11 órás városnézés.
És akkor egy kis fényképes összefoglaló, azok kedvéért, akik látni is szeretnék azt amiről eddig meséltem :)




A botanikus kertben A táncoló ház

Arival a folyóparton

A közép európai muvészeti muzeumnál találkoztam vele. Meg is lovagoltam a helyzetet

A Károly híd egyik vége


Arival a háttérben a Hradzsinnál

U fleku étteremben a 13 fokos sörrel

Vacsora az U fleku étteremben


A Károly híd a hajóról



Ez volt a mai nap.
Remélem Ti is élveztétek, holnap megint jövök
Szép napot mindenkinek:

8 megjegyzés:

Unknown írta...

SÖR, SÖR! :D ... Ugye menekítesz ki nekem egy üveggel ? Plssssss

Amúgy szép, szép az a Prága meg minden...nade a söröskorsó!? (egy rohadt alkoholistának érzem magam...áááá nemis! :))

Szép hétvégét nektek!

Eszter(beszteri) írta...

Köszönjük a képeket! :) Még sosem jártam ott, és gyönyörű! (Bár engem a sör nem villanyoz fel... :) De hát ízlések és pofonok.)

M. írta...

Szia! Benéznél a blogomba, van ott neked valami!

Christine írta...

En se jartam meg Pragaban szoval koszi hogy megmutatod! :-))

Secima írta...

Csodás napotok volt. :)))
Irigykedek egy kicsit. Köszi a beszámolót. :)

csuti írta...

Imádom ezeket az élménybeszámolókat! Örülök, hogy feltetted a képeket, jó volt olvasni téged!

Osli írta...

Szuper beszámoló, szuper képek.
11 óra városnézés! Ejha! Ti aztán igazán aktívan pihentek :) De hát így lehet élményekkel tele hazajönni :)

Rucola Designs írta...

Hú, ez a táncoló házpár meg a naffejű gyerekszobor nagyon király, nem is ismertem. :) Sörben itt sincs hiány, de a különbséget szerencsére nem én zongorázom, hanem sokkal jobb zenészek! :D Borika csúcs volt megint!!! :)